Az egyházi esküvőre 18:30-as kezdéssel a bajai Páduai Szent Antal (Barátok) templomban (6500 Baja, Bartók Béla u. 1.) Schindler Mátyás plébános atya, Gál József atya, és Richter Mátyás atya koncelebrálásával, szentmise keretében fog sor kerülni. A nap során – így a templomban is – profi fényképész fog fényképezni, így arra kérünk Benneteket, hogy a liturgia során ne fotózzatok: a fényképeket az esküvő utáni hetekben a honlap „Galéria” menüpontjában fogjuk közzétenni
Fontos tudnivaló, hogy a mi esküvőnk előtt egy másik pár is esküszik, így előfordulhat, hogy csak pontosan fél7-kor fogunk tudni bejutni a templomba. Emiatt azt javasoljuk Nektek, hogy a templomba való bejutáshoz az oldalajtót használjátok.
Az esküvő után a főajtónál lesz lehetőség gratulációra, majd ezután szeretnénk „össznépi” csoportképet elkészíttetni.
A csoportkép után egy kis időre elbúcsúzunk a lakodalomba is hivatalos barátainktól, akik a vőfély (Gyöngyösi Róbert, „Robi”) vezetésével csoportosan átvonulnak a lakodalom helyszínére, a Malom Étterembe.
Az állófogadásra meghívott barátainkat a csoportkép után sok szeretettel várjuk az Oratóriumba (mely az oldalbejáratnál lévő csigalépcsőn felmenve érhető el) egy kis koccintásra, pogácsára, és kötetlen együttlétre.
